Kiszállítás szoftver modulunkat olyan vendéglátó egységeknek ajánljuk, akik házhozszállítással is,vagy csak azzal foglalkoznak. Egyetlen billentyűvel érhetjük el az adott felületeket, így is leegyszerüsítve a használatát.

Megrendelő kiválasztása

 

megrendelo-kivalasztasa

Éttermi programunkban egyetlen gomb megnyomásával eljuthatunk a megrendelő kiválasztása menühöz, bárhol is legyünk a programon belül. Ezekután többféleképpen is tudunk vevőinkre keresni. Telefon, név, város, stb alapján. Egyetlen gomb megnyomásával új megrendelőt is létrehozhatunk, akit ezután az éttermi program tárolni fog, tehát következő rendelésnél már elég lesz csak a nevére, vagy telefonszámára keresni. Miután megvan a vevőnk egy gombnyomással jutunk a terhelés rögzítése oldalunkhoz.

 

Kiszállítás terhelés felvitele

kiszallitas-terheles-felviteleA képernyőn az előre beállított étlapunkkal találkozhatunk, ahol elég csak a termék kezdőbetüjét begépelni és a program rögtön az abc sorrend szerinti első találatára ugrik. Amint megvagyunk a termékek rögzítésével, az éttermi program azonnal blokkon küldi a rendelést a konyhának, illetve nyomtatja a nyugtát, amin természetesen minden fontos adat szerepel. Az étlap elkészítéséhez természetesen nincs szükség külön a raktárkezelő szoftver modulra.

 

 

Számla rögzítése

Számla rögzítéseMiután futárunk visszatért az aktuális címről, lezárhatja asztalát az ő nevére, így a zárásnál részletesen fogja látni az aznapi forgalmát, természetesen fizetési módozatokra bontva. A számla rögzítéséhez természetesen sem a raktárkezelő szoftver modulra, sem a számlázó szoftver modulra nincs szükség.

 

Mi gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
OK